Oszkó szőlőhegyének fejlesztései
Folyamatosan haladnak a szőlőhegyen a vadkerítéssel és a villamosítással kapcsolatos munkálatok
Tisztelt Hegybirtokosok, Kedves Támogatóink!
Legutóbbi jelentkezésünk óta is folyamatosan haladnak a szőlőhegyen a vadkerítéssel és a villamosítással kapcsolatos munkálatok. A nyomvonalak tisztításán túl zajlik a beerdősödött, bozóttal benőtt területek rendbe tétele, amihez szerencsére több tulajdonos is csatlakozott, úgyhogy remélhetőleg nyárra már teljesen más képet fog mutatni a szőlőhegyünk.
Elérkeztünk abba a szakaszba, amikor az előző tájékoztatóban leírtaknak megfelelően elkezdjük a hozzájárulások gyűjtését. Ehhez a Hegypásztor Kör létrehozta azt a bankszámlaszámot, amin kizárólag a szőlőhegyi fejlesztés érdekében történt befizetéseket kezeljük majd elkülönítetten. Reméljük, hogy sikerül mielőbb annyi forrást összegyűjtenünk, ami alapján elindíthatóak a pályázatból nem fedezett munkálatok.
Emlékeztetőül: A villanyt igénylőktől 100 ezer Ft,- hozzájárulást kérünk fizetni, ami remélhetőleg (50 igénylővel számolva) fedezi a pályázati támogatáson felüli költségeket, s így a területen való kábelezés, valamint a kapcsolószekrény elhelyezése és a rákötés is megoldható lesz a fejlesztés keretében, az igénylőknek ehhez nem kell más forrást hozzátenniük.
A vadkerítés esetében 50.000 Ft hozzájárulással számolunk az aktív, illetve aktivizálható tulajdonosoktól. Remélhetőleg el tudjuk érni azt a nagyságrendet, aminek birtokában már pár héten belül megrendelhetjük a kerítésdrótot, megelőzve ezzel a további árnövekedést.
Összegezve tehát a villamos-energiát igénylőktől 150.000 Ft-, a villanyt nem igénylőktől, de a kerítés-építést támogatóktól 50.000 Ft befizetést kérünk.
A befizetésre lehetőség van:
Átutalással a Takarékbanknál vezetett 50453197-10008944-00000000számú elkülönített számlára. A megjegyzés rovatba kérjük írják be a „szőlőhegy fejlesztési hozzájárulás” kifejezést.
Készpénzzel a Közösségi Házban, Drimmer Katalinnál (+36/30-732-5326), vagy Zentainé Dénes Ildikónál (+36/30-693-5117), a Hegypásztor Kör munkatársainál lehetséges a befizetés hétköznapokon 9-16 óra között. Kérjük, hogy a kollégákat előzetesen keressék a megadott telefonszámokon.
Belföldi postautalvánnyal történő befizetéssel: Amennyiben valaki ezt a fizetési módot választja, kérésére a rózsaszín utalványt elpostázzuk a számára, melyhez kérjük, adja meg előzetesen postacímét.
Valamennyi befizetésről igazolást állítunk ki, és rendszeresen információt adunk arról, hogy mekkora összeg gyűlt össze a számlán (a készpénzben átadott összegeket is befizetjük az elkülönített bankszámlára).
Aki szeretne feliratkozni a szőlőhegy fejlesztése kapcsán elindítandó elektronikus hírlevélre, hogy még több információt kapjon az aktualitásokról, az jelezze ezt a szándékát a kollégáknak, vagy küldjön e-mailt a hegypasztor@oszko.hu e-mail címre.
Kérjük a Tisztelt Hegybirtokosokat, hogy lehetőleg május 20-ig fizessék be a hozzájárulásokat a fenti módok valamelyikén, hogy időben meg tudjuk rendelni a kerítésdrótot és hogy a nyár második felére, még szőlő érés előtt biztosított legyen a szőlőhegy vadvédelme.
Bármilyen, felmerülő kérdés esetén keressék továbbra is bizalommalBirkás István polgármestert (06-30-256-3066), vagy Kovács Istvánt a Hegypásztor Kör elnökét (06-30-378-0225), illetve írjanak a hegypasztor@oszko.hu e-mail címre.
Köszönjük, hogy segíti a közös célok megvalósítását, és hozzájárul az oszkói szőlőhegy megújításához!
Oszkó, 2021. április 23.
Tisztelettel,
Birkás István |
Kovács István |
Oszkó község polgármestere |
Hegypásztor Kör elnöke |