Évkerék - Tündérkerttől a Hegyháti Tájolóig programsorozat megvalósítására
Évkerék - Tündérkerttől a Hegyháti Tájolóig programsorozat megvalósítására
Pályázati azonosító: 650108/00022
Megítélt támogatási összeg: 6 000 000 Ft
A Hegypásztor Kör 1,5 hektáros szőlőhegyi területe (Hegypásztor pincék) az oszkói szőlőhegy része, annak keleti szélén helyezkedik el. Az 1985-ben alakult egyesület első pincéje az „Öregpince”, mely egy 1846-ban épült boronafalú, zsúpfedeles épület. Ezt a háromosztatú pincét- mely nem a föld alatt, hanem azzal azonos szinten található, az 1980-as évek elején helyi fiatalok mentették meg a pusztulástól és ezzel elkezdődött az egyesület története. A pince jelenleg Tájházként működik. Tájházunkkal tagjai vagyunk a Magyarországi Tájházak Szövetségének.
(https://www.tajhazszovetseg.
A hagyományosan keskeny parcellás szőlőhegyen a Hegypásztor Kör területe kibővült, ezzel megteremtődött a lehetőség a jelenlegi tevékenységek számára. Így tudunk csoportokat fogadni a hegy bemutatására, borkóstoltatás, gyermekcsoportok foglalkoztatása, erdei iskolai programok, rendezvények és szállás kínálása céljából. A szőlőhegyünkön található pincék általában nem lakópinceként szolgáltak, ezért ablak sincs rajtuk. A családok csak különleges esetekben költöztek ki a hegyre, ha a faluban lévő házuk leégett, vagy egyéb nagyobb baj érte a családot. Alapvetően a faluból jártak ki és oda tértek haza a hegyről, még aznap.
A szőlőhegyen végzett napi munka után azonban a közösségi élet tere volt a szőlőhegy, illetve a pince, annak is a pihenőszobája. Lehetett itt hűsölni, beszélgetni, borozgatni, énekelni is akár. A területen a későbbi időkben épült pincék közül a Gombás pince története a hegyközség életéről árulkodik. Ugyanis itt élt családjával a hegypásztor – innét az egyesület neve. Ő volt az a személy, akit a hegyközség gazdái megbíztak a hegy védelmével és ezért fizetséget is kapott – leginkább terményben. A védelem a szőlő lopása, a picék feltörése és az állatok pusztítása miatt volt szükséges. Ezt a hegypásztor a fegyvere segítségével a mindennapos ellenőrzéssel teljesítette. A pince, amelyben lakott a többitől eltérően ablakkal is rendelkezett, mivel ő a folyamatos lakhatását is a szőlőhegyen oldotta meg. Ez a pince a szőlőhegy egy másik pontján állt, de igen rossz állapotban, amikor a tulajdonosa felajánlotta. Így került át a Hegypásztor Kör területére – darabokban, majd épült fel 2002-ben, az egyesület tagjai és a falu idősebb, de az építészetben jártas lakói által. Jelenleg közösségi alkalmak helyszínéül szolgál.
A területen három pajta található. Ezek közül a Lábas pajta a zsúp készítésre ad lehetőséget. A Nyitott pajta a rendezvények, programok, foglalkozások számára fedett tetőt és fából készült aljzatot ad, valamint a Torkos pajta, ahol kézműves mesterségek bemutatója és foglalkoztatója található. A pajták az oszkói szőlőhegy és a Hegypásztor Kör eseményeinek állandó helyszínei. Az évről-évre visszatérő események helyszínéül szolgálnak: Gyümölcsoltó és tavaszváró nap, Nyitott tájházak napja, Orbán-napi Hegyi Vigadalom, Nyárünnep, Aratónap Népi építészeti tábor, Hegyháti Tájoló. Emellett erdei iskolai programok (pl.: népdal tanulás, kézműves foglalkozások, táncház, csillagászati program), különböző közösségek programjainak nagyszerű fedett helyszínei.
A szőlőhegy elmaradhatatlan „tartozéka”, a szőlő és a gyümölcsös is megtalálható a területen, a pajták körül. Szőlőültetvényünk egy része újabb ültetésű, kordonos tám rendszerű, másik része, mely régebbi, gyalogtőkés. Ezekről a tőkékről a hegy vendégei kóstolni is tudnak. A gyümölcsfák közt is van régebbi, illetve sok új, melyeket a Tündérkert mozgalomhoz való csatlakozás eredményeképp ültettek el a helyi kötődésű családok.
A területen található még a Kneipp módszert népszerűsítő, annak alapelemeit bemutató vizes játszótér, táplálkozási piramis, gyógynövény labirintus és a tűzrakóhely.
A területen található tóka, mely elsődlegesen az agyagos föld kitermelésére szolgált, a későbbiekben az esővizet összegyűjtve locsolásra és állatitatásra vált alkalmassá. A Hegypásztor pincék mellett két olyan épület is található, melyek formájukban a hagyományos építészetet képviselik, boronafalukkal és zsúpfedelükkel, de funkciójuk alapján már újak, apartmanpincék: Alsó- és Felső-újlak. A két apartmanpince mellett a Pásztorszállás és a Cserepes szállás épülete is szállásként működik. A programok része lehet a területen találhat két kemencében sült tészták készítése illetve kóstolása is
A bejárathoz legközelebb álló faorsós prés már méreteivel is felhívja a figyelmet a terület bemutató jellegére, illetve a szőlőhegy történetét is képviseli. Óriás fagerendái a múltat idézik, szerkezete pedig a múltban élők praktikus gondolkodását, mely társult a szép iránti igényességgel, valamint szorgalmas munkájukat is mutatja.
A környéket szívesen bejáró látogatókat egy rövidebb és egy hosszabb tanösvény vezeti a szőlőhegyen körbe. A zarándokok számára kijelölt Mária út is áthalad a területen, összekötve Vasvárt, mint búcsújáróhelyet és Csehimindszentet, Mindszenty bíboros szülőfaluját.
A terület legfelső pontján egy kis kápolna áll, melyet 2011-ben avattunk, ennek falszerkezete szintén a boronafal, tetejét viszont fazsindely fedi.
A pályázat keretében hét program valósult meg:
Gyümölcsoltó és tavaszváró nap
2023. március 25. szombat
Hegypásztor pincék (Oszkó)
Nyitott Tájházak Napja
2023. április 22. szombat
Hegypásztor pincék (Oszkó)
XVI. Orbán-napi Hegyi Vigadalom
2023. május 28. szombat
Hegypásztor pincék (Oszkó)
Aratónap
2023. július 1. szombat
Oszkó
Népi életmód tábor
2023. június 25-30.
Hegypásztor pincék (Oszkó)
Nyárünnep
2023. június 24. szombat
Hegypásztor pincék (Oszkó)
VI. Hegyháti Tájoló / Oszkó
2023. október 7. szombat
Hegypásztor pincék (Oszkó)