Ma már csak nyomokban lelhetők fel a régi korokból fennmaradt mondák, legendák. Lelkes amatőrök, tanult néprajzosok gyűjtöttek össze régi történeteket, kuruzslókról, boszorkányokról, betyárokról. Közülük egyik legértékesebb gyűjtemény Mozsolics Amália nevéhez fűződik, aki 1945-46-ban végzett néprajzi gyűjtést a Hegyháton, de könyvét csak 1996-ban adták ki. Mazsolics Amália 1910-ben született Vasváron, régészetet tanult a bécsi egyetemen, itt doktorált 1935-ben. Pályáját a Nemzeti Múzeumben kezdte 1939-ben, majd Szombathelyen és Kolozsváron dolgozott. Szakmájában nemzetközi hírnevet szerzett, de munkáját itthon is elismerték. A Hegyháthoz való kötődésének legszebb példája a „Való igaz volt…” című kötete, amelyben összegyűjtötte mindazt, ami számára szűkebb hazájában akkoriban még összegyűjthető volt.

Kuminé: Élt a Hegyháton egy asszony az 1800-as években, Kuminé, akit csak úgy hívtak: Bözse néni. Hogy ki volt Kuminé? Boszorkány, orvos, vagy „tudálékos” asszony, avagy hiszékeny emberek csalója, ki tudná azt ma már megmondani? Kuminé híre eljutott messze földre, nemcsak a Hegyháton, de még Taljánországban is hallottak róla… Mozsolics Amália írja könyvében, hogy egyik portán a marhák megdöglöttek, csak a csikó maradt meg. A gazda hívta Kuminét: „Bözse néni, gyüjjön, segítsen rajtunk… Ides gyerekem, nem köll ám mindgyárt megijedni. Evvel aztán ment is csikóhoz. Csak megtapogatta tenyerével, közben mondogatta: Nem döglik ám meg ollan gyorsan, ides gyerekem! Adott a csikónak acskóban meleg árpát, meg megfüstölte fűzfataplóval. Ettől megeredt a sok nyál, aztán leapadt a csikó hasa.” „Ha egy asszonyt nem szeretett az ura, Kuminé úgy meg tudta csinálni, hogy nem tudott tőle elmaradni, akármennyire szeretett volna. Alányoknak olyan orvosságot adott, hogy el kellett vegye őket a legény, még ha azelőtt sose látták egymást.”

Nem volt tanácsos Kuminé kertjéből bármit is ellopni.

„Mikor Kovács Juliska mostohája még legény volt, elment a kollégákkal Kuminé kertjébe hagymát lopni. Reggelig nem tudták a hagyma szárát elengedni, se helyükről mozdulni, hanem csak akkor, ha gyütt Kuminé és jól odavágott a fenekükre a söprűnyéllel.”

„Füjj, ami a világon volt, azt mind összeszedte Kuminé. A szobában volt az orvosságos sifonérja, abban voltak az övegek, a nagykönyvet meg egy ócska kis faládába zárta. Jobban gyógyított, mint akármelyik orvos…. Még Somogyból, Szombathelyről, meg Sopronból is eljöttek hozzá.”