Vas megye szőlőtermesztése országos szempontból szinte elenyésző, az ország szőlőterületeinek mindössze egy százaléka helyezkedik itt el. A szőlőkultúra mégis nagy múltra tekint vissza, valószínűleg a római kortól fogva folyik itt bortermelés.

A megyének három szőlőtermő területe van: a Kőszegi-hegység, a Vasi-hegyhát és a Kemeneshát. Jelentős borvidék nincs a megye területén, mindössze a Sághegy minőségi bora emelkedik a többi közepes minőségű bortermő hely fölé. Jelentős még Kőszeg bortermelése, valamint az volt Szombathelyé is a múlt századi filoxéra járványig.

A termelés meghatározó formája a paraszti bortermelés. A falvak mellett elterülő szőlőhegyeken átlag 600 négyszögöles telkeken folytat bortermelést a lakosság. Ennek a termelési formának egyik tipikus példája az oszkói szőlőhegy.

Oszkó környékének szőlőtermesztéséről először a XIII. században hallunk. Valószínűleg itt is – mint az ország más részén – a jobbágyok irtásföldeken telepítettek szőlőket. A termelés beindításához néhány évi adókedvezményt kaptak, majd pedig rendszeresen rótták le a hegyvámot a földesúrnak, a dézsmát az egyháznak. A szőlő nem tartozott telki állományba, a jobbágy szabadon adhatta, vehette, örökíthette.

A falu középkori szőlőtermesztéséről, annak helyéről konkrét adatunk nincs. Valószínű azonban, hogy nem a mostani hegyeken folyt a termelés. Most az Újhegy és a Csillaghegy nevű dűlőkön van szőlő, szemben az Aggheggyel, ahol – néhány század eleji telepítéstől eltekintve – emberemlékezet óta nem volt szőlő. Az Ebtulok vagy Újhegy elnevezést a XVIII. századtól kezdve használják. Ez arra utal, hogy a török időkben elpusztult szőlők (Agghegy) helyett itt az Újhegyen telepítettek szőlőket. Ezt valószínűsíti az az adat is, amely szerint a falu a XVII. század elején teljesen elnéptelenedett. 1620-1630 körül a kanizsai basa telepített új jobbágyokat a faluba, ők újíthatták fel a szőlőtermelést. 1649-ből már konkrét adatunk van a bortermelésre, a falu ekkor többek között másfél akó borral adózott a töröknek.

Az Újhegy a XVIII. században nyerte el mai formáját. Ebben az időszakban alakult ki a hegyközségi szervezet, amelynek szigorú szabályzata megakadályozta a hegy területének változását. Így a hegy ma is a XVIII. századi telekrendszert mutatja, mindössze a telkek aprózódtak.

A Csillaghegy valószínűleg később alakult ki, nem is olyan egységesen telepített rész, mint az Újhegy. A két hegy szomszédos egymással, egy hegyközségbe is tartozott, de mégis élesen elhatárolódnak. A választóvonal egy út, két szélén gyepűvel.

A múlt század közepére teljes egészében kialakult a mai hegy. Az 1857. évi kataszteri térkép szinte egészében megegyezik a mai állapottal, csupán a régi pincékből van ma már jóval kevesebb.

A hegyközség szervezetéről az első adat 1787-ből van. Az úgynevezett hegyi kereszt alapítólevelén ekkor szerepel először a hegybíró és a tizenkét esküdt neve. Az okiratban a hegyi kereszt felújítására tesznek fogadalmat a gazdák:

„…lévén itt a szőlőhegynek megyejében egy keresztfánk régente eleinkből föl építtetve… annak újonnan való föl állítására, és eörökös gondviselésére magunkat és maradékunkat kötelezvén az tellyes böcsülettel Istennek nagyobb dicsőségére föl állítyuk es eörökösen gondját visellyük.”

A hegykapu a hegyi kereszttel

Ezen a helyen ma is kereszt áll, jelenlegi formáját a második világháború utáni helyreállítás során kapta.

A gazdák ma is tartják fogadalmukat, a keresztet utoljára 1987-ben újították fel.

Kutatásaink során Vasváron, Barbalics Imre János múzeumigazgatónál akadtunk rá az alapító levélen szereplő bélyegzőlenyomathoz hasonló bélyegzőre, amely csupán igényesebb kidolgozásában különbözik az alapító levélen lévőtől.

A hegyközség pecsétnyomója

A hegyközségi szervezet egészen a II. világháborút követő évekig fennmaradt, amikor is fokozatosan elhalt.

A hegyközség élén álló bírót négyévente választották. A választásra a gazdák a hegyi kútnál gyűltek össze, ahol közfelkiáltással szavaztak a bíróra. A bíró mellett néhány választott ember állt, akik vele együtt felügyeltek a törvények betartására.

 Például, évente ellenőrizték a gyepük állagát (gyepű-járás), amelyek fenntartása a gazdák kötelessége volt.

A hegyi kereszt alapítólevele 1787-ből

Az elöljáróságnak joga volt büntetni is. A vagyonbiztonságra a hegypásztorok felügyeltek, éjjel-nappal fegyveresen járták a hegyet. Ezek a törvények írott formában nem maradtak fenn, de az idősebb gazdák közt ma is ismertek.

A szőlőhegynek jelenleg semmiféle érdekvédelmi szervezete nincs, területi különállását azonban máig megőrizte. A gyepük egy részét még ma is gondozzák, néhol még a hagyományos fűrészfogas beépítési rend is megfigyelhető, mindez sokat megőrzött a múlt hangulatából.

Forrás: Zágorhidi-Czigány Csaba  - Az oszkói szőlőhegy pincéi (Oszkó, 2014.)