„(Vas) megye délkeleti csücskében lévő Bérbaltaváron, az anyai nagymama házában születtem. Magaménak tudhatok azonban egy másik szülőhelyet is, ugyanis anyám a szomszéd faluba, Nagytilajba ment férjhez. Édesapám szülőfalujában, Nagytilajban is anyakönyveztetett, és azzal büszkélkedett, hogy ott születtem. Gyermekkoromban a két település között ingáztam, de lényegesen több időt töltöttem Baltaváron. … Anyai nagyanyám nagyon sokat mesélt és énekelt. Ilyenkor ötvözte a bibliai történeteket és a bakonyi betyárokról szóló meséket. Ekkor éreztem meg először a művészet csodálatos erejét…” – vallja egy interjújában a költő. Nagy Gáspár (1949. V. 4.–2007. I. 3.) a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán végzett népművelés-könyvtár szakon, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először. Pályája kezdetén népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt, 1989-ben a Hitel szerkesztője lett. A leginkább a közép-kelet-európai helyzet, a magyarság sorsa foglalkoztatta. „A fiú naplójából” című, 1956-ot idéző verse volt az oka a Tiszatáj 1986-os betiltásának. Szabadrabok című, 1999- ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből. Nagy Gáspárt többek között, Radnóti-díjjal (1977), József Attiladíjjal (1990), Kossuth-díjjal (2000) tüntették ki.

„Nagy Gáspár haza akart térni szülőfalujába, hogy ott pihenjen meg végleg, ott, ahonnan a legtöbbet kapta; az életet, az egyszerű emberek szerető melegségét, a paraszti lét küzdelmesen szép tapasztalatait, és hát azt a biblikus, szakrális közösséget, amelyben a hit kegyelmében részesülhetett, mint gyakorló keresztény.” (Toldi Éva)